“Köszönöm a lehetőséget, és hálás vagyok azért, hogy Szilvi odafigyeléssel, kedvességgel, türelemmel és szeretettel követte az utamat. Az általa nyújtott információk segítettek családi és munkahelyi helyzetben is átgondolni a kialakult szituációkat, feltérképezni, megismerni az érzéseimet, gondolataimat, meghallgatni a partnerek érzéseit, gondolatait, és minden fél számára elfogadható megoldásokat keresni- közösen. Már ajánlottam” G.
“Hálát, elfogadást, megértést és szeretetet tapsztaltam a tanulás folyamán mind Szilvi mind a csoport részéről. Emellett megtapasztaltam és megértettem önmagam azáltal, hogy ítéleteim mögött milyen érzések vannak és azok milyen szükségletekre utalnak, amikor kommunikálok másokkal. Az EMK pontosan azt adta, amire most szükségem volt és amiért Szilvi kurzusát választottam. Kösźönöm! ” Eszter
“Nagyon élveztem a kurzust és a folyamatos felismeréseket, amiket együtt éltünk meg a többi résztvevővel. Előny hogy kevesen voltunk így mindenkire jutott mindig idő. Szívből ajánlom, erről mindenkinek tudnia kell!” Jenna
“Nagyon meg vagyok elégedve, sokat tanultam, végre tudok “nemet” mondani. 3 év tanulás után. Javasolnék-e bármi változtatást? Folyamatos változásban van minden, úgy tökéletes, ahogy van. Mindig kapok újdonságot, minden alkalommal, amiért nagyon hálás vagyok. Az aktuális problémákra, nehézségekre mindig kapok választ, hogy mi a megoldás. Sikeresen meg is oldódnak az egyéni alkalmak után. Nagy rálátást ad egy adott szituációra, amikor eljátszunk egy beszélgetést, hogy hogy is kéne kinéznie egy “határmeghúzásnak” EMK-s szemszögből és belebújhattam a másik bőrébe. Látom, érzem a másik ember reakcióját, ami sokszor megdöbbentő, viszont nagyon sokat segít a megértésben. Egyre jobban meg tudom élni a szabadságot, a személyes felelősség vállalást és a határok meghúzását, megtartását. Köszönöm!” Judit
“A program során a fejlődés és a közös értékrend megélését tapasztaltam meg, szerettem minden percét!
Szilvi, és az általa oktatott EMK segítségével olyan eszközt kaptam a kezembe, ami új kapukat, dimenziókat nyitott meg saját magamhoz és másokhoz is. Szívből ajánlom mindenkinek.”
Viki
“Az EMK után sokkal rugalmasabb lettem magammal szemben és a környezetemmel szemben is. Most már kevésbé vagyok kontrollfüggő és nem zavar, ha valami nem úgy történik, ahogy elképzeltem, elterveztem, vagy ha még mindig zavar, akkor már tudom, hogy az csak egy jelzés és valójában más áll mögötte.
Az EMK kurzus során nagyon sokat fejlődött a kommunikációm önmagammal, a családommal, a barátaimmal és a párommal is. A kurzus alatt megtanult új nyelvet sikerült átadnom a páromnak is, ennek hála pedig hatékonyabban tudunk kommunikálni, együttműködni és sokat segített, hogy egy harmonikus, mély kapcsolatot hozzunk létre.” Anikó
“Az EMK akkor került az életembe, amikor tudatosult bennem, hogy a kamaszodó gyerekeimmel a kommunikációnk olyan irányt vett, amely sem nekik, sem nekem nem volt megfelelő: egyszerűen nem találtuk a közös hangot, „elbeszéltünk egymás mellett”. Ekkor találtam rá az interneten Szilvire, és már a csoport kezdési időpontjának meghatározásában is megmutatkozott, hogy mennyire együttműködő és segítőkész. A tanfolyam számomra nemcsak az EMK alapjainak megismeréséről szólt, hanem egy fájdalmas és felszabadító önismereti munka kezdetéről is. Szilvi bensőséges óráin sokkal többet kaptunk a „száraz tananyagnál”. Az EMK egy új nézőpontot, szemléletváltást hozott az életembe. Most már tudom, hogy lehet másképp is kommunikálni, hogy mennyire fontos, hogy önmagamra és a szükségleteimre helyezzem a hangsúlyt, hogy merjek és tudjak kérni és megköszönni. Tudatosabban figyelem önmagam, könnyebben felismerem és meghatározom a szükségleteimet, a „csengettyű szavakra” egyre gyakrabban kapom fel a fejem. A kapcsolatom a gyerekeimmel szép lassan elindult egy sokkal elfogadóbb és nyitottabb kommunikáció irányába.
Azt gondolom, hogy egy nehéz élethelyzet közepén a legjobb kezekben voltam Szilvi óráin: elfogadást, megértést és empatikus figyelmet kaptam tőle, tudása és hitelessége számomra megkérdőjelezhetetlen. A heti két és fél órás alkalmak számomra a feltöltődés és a tudás élményét jelentették, örömmel töltött el, hogy tagja lehetek egy közös értékrendet képviselő csoportnak.
Sok tanulásra, befogadásra, a miértek megértésére van még szükségem. Nincsenek véletlenek: biztos vagyok benne, hogy nekem pont most, pont ebben az élethelyzetben tudott a legtöbbet adni Szilvi és az EMK. Az út azonban még hosszú… ” Anita
“Szilvi és az EMK közösen változtatták meg az életemet, sikerült más szemüveget húznom. Sok-sok gyakorlás áll még előttem, de már most más ember vagyok. Mikor először ráláttam arra, hogy miről is szól ez valójában, tudatosult bennem, hogy ezt a szemléletet már óvodás korában tanítani fogom a gyermekemnek, és minden anyukának ezt ajánlom. Szeretném elérni, hogy ne egy-egy szituáció után eszméljek rá, hogy mi is lett volna a helyes kommunikáció. Hálás vagyok érte, hogy Szilvi a tanárom, messze többet ad egy szimpla tanításnál. Köszönet érte.” Dia
“Nagyon sok szeretettel ajánlom Szilvi Stern EMK kommunikációs tréningjét. Mindazt, amit tőle meg lehet tanulni, már gyermekkortól fogva fontos lenne tanulni, hogy felnőttként már készség szinten tudjuk alkalmazni. De sosem késő megtanulni és gyakorolni. Hálás vagyok azért, hogy Szilvitől tanulhattam és annyi, a mindennapokban jól hasznosítható, gyakorlatias tudást kaptam, ami egészen megváltoztatta a szemléletemet és a kapcsolataim minőségét.” Nóra
“Az tölt el ennyire lelkesedéssel és megelégedettséggel, hogy mindenre tudtál válaszolni. Ráadásul úgy, olyan módon, hogy meg is értettem. Ez a te hitelességed, én úgy érzem . Nekem ez nagyon sokat segít nyitottnak lenni mind az emk-ra, mind rád, és mindenre amit mondasz, hogy hitelesnek érezlek. Már a hangod, a kisugárzásod is abszolut passzol az erőszakmentes hozzáálláshoz. Egyetlen egyszer nem mondtál olyan szót, vagy olyan mondatot, ami ne lett volna erőszakmentes. Milyen csodálatos, hogy te tanárként 100 %-ban ezt képviseled egy tréningen. Lehet, hogy életed minden pillanatában ez nem 100%-osan van így, de amikor oktatod, és átadod, ez teljesen megvalósul. Ez szerintem fantasztikus! “ Viki
Még épphogy csak belekezdtem az EMK tanulásba, már most rengeteg változást figyeltem meg magamon. Rengeteg információ tisztázódott, és tudatosult bennem.Többek között megtanultam tisztán kérni dolgokat. Kimondom,ha farad, vagy erőtlen vagyok, segítséget kérek, ha valamire már nincs időm. Meg tudom vizsgálni a történéseket több szemszögből is.Ezeket eddig soha nem tettem szóvá. Csöndben megcsináltam akkor is, ha egyáltalán nem tettem szívesen. “Magamban puffogtam”, és vártam, hogy az illető észre vegye, segítségre lenne szükségem. Persze miből venné észre, ha szó nélkül megcsinálom..
Megtanultam a NEM szó értékét. Hogy ez a szó sokszor igent jelent valami olyan dologra, amire nekem van szükségem, vagy egyszerűen csak jól esne. Rengeteg mindent írhatnék még, amiket tanultam, de az érzés, mióta elkezdtem használni az EMK-t, sokkal több! Valahogy úgy tudnám leírni, mintha mindenre lenne megoldás, és ezt a megoldást meg is látom, sokkal hamarabb, mint mielőtt ezt ismertem. Könnyebben nyugszok meg, és fogadok el dolgokat. Kevesebbet idegeskedek, és türelmesebb vagyok. Minden iránt szeretetet érzek. Valami, vagy valaki iránt hatalmas energiákkal bírok, és valami felé pedig olyat, ami megmelengeti a szívem/lelkem. Tulajdonképpen megtanultam szeretni és elfogadni azt, ami épp történik velem. Ez még csak az út eleje, rengeteg még a tanulnivaló. Elképzelni is hihetetlen, milyen lehet, ha még mélyebben beleásom magam! Alig várom 🙂 Flóra
Nagyon jó szívvel ajánlom Szilvi Stern EMK- tanfolyamát. Én az előzőn vettem részt, gyakorlom azóta is és bízom benne, hogy most már mindig…Erika
Ha szeretnétek jobban megérteni magatokat és másokat, nem ítélkezni, hanem megérteni, boldogabbnak lenni, felismerni a szükségleteidet, ajánlom nektek Szilvi Stern tanfolyamát! Én most tanulom… Edit
Az erőszakmentes kommunikáció elméleti alapjait nem igazán lehet elsajátítani könyvből vagy Marshall néhány előadását meghallgatva. Ez egy olyan szokatlan nyelvezet, logika, lelki hozzáállás, melynek érzékeltetéséhez szükség van egy szakavatott, elkötelezett, saját tapasztalatokból táplálkozó trénerre. E tekintetben az angyali türelmű és szelídségű Stern Szilvi ideális választás azok számára, akik szeretnének közelebbről is megismerkedni ezzel a napjainkban egyre inkább terjedő konfliktuskezelő módszerrel. Kortól, nemtől, foglalkozástól függetlenül mindenki találhat benne olyan elemeket, melyeknek segítségével harmonikusabb kapcsolatokat alakíthat ki a környezetével. Tizenkét alkalom után én is elmondhatom, hogy kezdem megérteni, miszerint rajtam kívül senki más nem felelős az érzelmeimért, senki más nem ismeri az igazi szükségleteimet. Őszinte megnyilvánulásaimmal pedig esetleg embertársaim őszinteségét is ki tudom váltani. Még csak a próbálkozásoknál tartok, de máris vannak biztató visszajelzések. Judit
Tanfolyamunk mottója „Boldogság az, ha amit gondolsz, amit mondasz, és amit teszel, összhangban vannak egymással.” esetemben beteljesedett. Boldog vagyok, amikor az EMK tanításaira – a megfigyelés objektivitására, az érzelmeim és szükségleteim megfogalmazására, a kérésre és köszönetre – gondolok, mert ezek azok az tanítások, amelyek szebbé és jobbá tették az életemet és pozitív változást idéztek elő minden életterületen. Nekem az egész tanfolyam és az, ahogy ezt a tudást szeretettel, együttérzéssel és angyali türelemmel közvetítetted nekünk – minden objektivitás ellenére – maga volt a csoda! Köszönöm! Kinga
Az EMK Számomra olyanszerű élmény volt, mint amikor a bűvös kockával találkoztam. Az egyes színeket ismertem, és elemeit külön-külön ki is tudtam rakni, de csak akkor sikerült egységben kezelni minden elemét, amikor valaki megtanította az algoritmust. Ezt tette Szilvi az EMK tanfolyamon is, és segítségével összeálltak fejemben az összefüggések: az érzelmek, vágyak, és szükségletek rendszerének egységben látása, és kezelésük képessége. Kommunikációval – magunkkal és másokkal. Kezünkben a hatalom, hogy mit rakunk ki belőlük. Abban is hasonlít az EMK a bűvös kockára, hogy nem elég egyszer megérteni, folyamatos gyakorlással, tudatosítással tudjuk magunkévá tenni az algoritmust. A jobb és szebb életért 🙂 Adolf